2013. június 27., csütörtök

"Blue bird"

Kedves Olvasóim!

Bár sok volt a tennivaló a tanév utolsó heteiben, azért rólatok sem feledkeztem el.
Minden nap találtam egy kis időt arra, hogy új mintával/mintákkal lepjelek meg titeket a nyár során is.

Mert nem csak a hideg téli napokon jó elfoglaltság a hímzés. Ugyanolyan élvezetes tevékenység ez nyári napokon is, akár az ebéd utáni szieszta idején, akár a késő délutánokon egy pohár hideg frissítő mellett a kertben vagy a teraszon. Sőt, én a nyaralásokra is mindig viszek magammal hímeznivalót, és gondolom, ti is sokan így vagytok ezzel.

Térjünk azonban vissza az új, a legújabban elkészült SubRosa mintára, mely a "Blue bird" címet kapta.
Talán emlékeztek rá, hogy régebben hadilábon álltam a kék színnel, de Rosie és a Peacock Valley, valamint a Forget Me Not mintákon már fontos szerephez jutott.
Most ismét előkerült a kék két gyönyörű árnyalata, s ezúttal egy mozgalmas és színes minta központi eleme lett. Burjánzó virágok között dalol most a kék madárkám, talán épp a párját hívja...

A "Blue bird" minta, mint a fotókon is láthatjátok, két darabból áll, melyeket hosszas töprengés után (hiszen  alkalmasak akár doboztető, könyvborító, pinkeep drum, sewing roll... készítéséhez is) ezúttal egy méretes
( 20 cm x 25,5 cm) sewing pouch és egy párna (18,5 x 16 cm) díszítéséhez használtam fel.
Visszafogott színű és mintázatú patchwork anyagokat használtam a készre varrásuk során, natúr lenvászon szalaggal, régiesre festett cérnagombokkal dekoráltam, s az aprómintás anyagból (lelőhely: HobbyMűvész, Üllői út) kis ( 7,5 cm-es) eper tűpárnát/ollóőrt is varrtam hozzá.

És most jöjjenek a fotók:




A minták mérete:
90 x 92 öltés / 93 x 45 öltés

Vászon: 32 countos saját festésű Permin of Copenhagen lenvászon
A hímzések kész mérete: 13,5 x kb.14 cm / 14,5 x 7 cm
Fonalak: Nina Hunter, Grizzly, Oak, Giles, Pearl, Malawi és Sage színei

További információ email-ben:
m.eszter@vipmail.hu, subrosa1@indamail.hu


További szép napot, élvezetes alkotómunkát Mindnyájatoknak!
Eszter





2013. június 13., csütörtök

Rózsák nyílnak...

... az erkélyemen, nézzétek csak, milyen gyönyörűek!
A testvérem ajándéka volt 2 éve a névnapomon, azóta nyaranta ontja a virágokat, egyidőben 5-6 rózsa is nyílik rajta.
Minden nap többször megnézegetem, mert imádom a kis rózsabimbókat, a kinyílt virágokat, eső után a vízcseppeket a szirmokon.

Ez a látvány inspirált a legújabb rózsás mintám tervezésére is.
Egy rózsabokor csodás, stilizált rózsákkal és rózsabimbókkal, finom, kopottas színárnyalatok, saját festésű vászon, foltos-régiesre festett, gyűrött szalag, s az eredmény egy számomra új típusú zsákocska, meg egy levendulával töltött kis illatpárna.








A minta mérete: 59 x 96 öltés,
tűpárna: 19 x 39 öltés
Kész méret 32 ct-os vásznon: 9,5 x 14,5 cm / 3 x 6,5 cm
Fonalak: DMC

További információ:
m.eszter@vipmail.hu, 
subrosa1@indamail.hu



Hamarosan...

Sziasztok, Lányok!

Este új mintával jövök ( virágmintákat kedvelők előnyben) , addig egy kis előzetes...


Szép, napsütéses napot mindenkinek!
Eszter

2013. június 2., vasárnap

For my Daughter - New pattern

Ajánlom a lányomnak... a lányainknak.

Virágcsokor, girland, szalagok.
Színes, bohókás, pilllecukor ízű.
Stílusában primitív, színeiben romantikus.
Valakinek, aki félig még gyerek, félig már nő...

A fotókat nézegetve jutott eszembe, hogy ezek a képek egy nyári esküvő hangulatát idézik.
Ti mit gondoltok?







Méret: 94 x 78 öltés
32 ct-os vásznon a hímzés kész mérete: 14,5 x 12 cm
Fonalak: Nina Bracken, Grizzly, Peach Sorbet, Cherry Blossom, Rhubarb színei

További információ:
m.eszter@vipmail.hu ,
subrosa1@indamail.hu