2012. augusztus 27., hétfő

Most készül

Sziasztok!

Nagy kedvet kaptam a festéshez én is, amikor megláttam Emőke új blogján azokat a gyönyörűségeket, melyeket mostanában festett.
Sajnos nem volt itthon egyéb festékem, csak fekete, így hát "szegény ember vízzel főz" alapon ebből próbáltam kihozni valami izgalmasat. Én is őszi témában gondolkodtam, csak egy kicsit előbbre szaladtam, méghozzá egészen október végéig...
És ami eddig megvalósul belőle:

Egy kb. 20 x 30 cm-es vásznon kísérleteztem. Az ajánlott 20 perc helyett egészen minimális időt, kb. 5 percet töltött a fekete festékben az összegyűrt, gumival összefogott vásznam, hiszen nem teljesen feketét, inkább fekete hímzőfonalat jól kiemelő alapot szerettem volna előállítani. Sóval, majd a biztonság kedvéért vasalóval is fixáltam. Ezután kapott még egy kicsi feketekávét is a régiesebb hatás kedvéért, ezt csak csöpögtettem, hogy véletlenszerűen foltos hatást érjek el. ( A kávé sütéssel remekül fixálható, de mivel most nem volt kedvem kipakolni a sütőből, mikró + vasaló pótolta ezt.) Azt hiszem, semmit sem csinálok az előírásoknak megfelelően, de az eredmény mindig tetszik, és semmi sem ereszti a színét.
Ez lett belőle, jobbat el sem képzelhettem volna!


Egészen véletlenül -  tényleg! - még tegnap este elkészült egy új Halloween-mintám ( akkor még nem  terveztem, hogy ma délután festeni fogok),  így  rögtön fel is avathattam a frissen festett anyagomat.
Eddig ennyire jutottam:


Alig várom, milyen lesz végül...


2012. augusztus 26., vasárnap

Amíg visszazökkenek...

... a tervezettnél kicsit hosszabbra sikerült nyaralás után a hétköznapokba, addig is mutatok egy-két apróságot, melyeket a közelmúltban készítettem.

Az egyikük egy - hasznos, kedvenc és visszatérő tárgyam - tűpárna, hátul ollótartó zsebbel.
A mintára régebben bukkantam a nagynéni padlásán. Na nem az enyémen, hanem itt. Remek holland oldal szebbnél szebb mintákkal! Ez a szív engem teljesen elvarázsolt...




Ezt pedig a egy-két héttel ezelőtt varrogattam - egy kis "hanging pocket", mert ilyenem még nem volt. Mindössze 8 x 24 cm-es kinyitva, kis zsebbel, filc tűtartóval. A minta saját tervem.



Hát, ilyesmivel ütöttem el az időt a nyáron, amikor a nagy meleg miatt kilépni sem volt kedvem itthonról.

Kellemes vasárnapot Mindnyájatoknak!

2012. augusztus 12., vasárnap

Rövid szünet

Kedves Lányok!

Köszönöm  a pozitív véleményeket és a nagy érdeklődést az új mintámmal kapcsolatban!
Tájékoztatok mindenkit, hogy rövid külföldi nyaralás/rokonlátogatás miatt aug. 15-21-ig nem tudok reagálni az e-mail-jeitekre ill. megrendeléseitekre. A kedd ( aug.14.) délelőttig lebonyolított megrendeléseket még tudom kezelni, legközelebb pedig aug. 22-én leszek elérhető. 

A szemem pihentetésére Aidára hímezve készítettem egy mini pinkeep-et és sewing bag-et ( hátoldalán szív alakú filc ollótartóval) a minta motívumainak felhasználásával, ezekről mutatok még néhány fotót:


Jó pihenést, kellemes hímezgetést kívánok Mindnyájatoknak!

Eszter

2012. augusztus 10., péntek

For my dear Mother - Új minta / New pattern

Kedves Látogatóim!

Ahogy korábban írtam, a júliust új minták tervezésével töltöttem. 
Az ötlet megszületése, a színek kiválasztása, a minta megrajzolása, majd a hímzés elkészítése mind olyan részei ennek a munkának, melyet nagyon élveztem. Néhány mintából részleteket korábban már láthattatok is itt.

Íme az első közülük! 

For my dear Mother 
Azt hiszem, nem kell Anyák Napja, de talán még egy születésnap sem ahhoz, hogy gondoljunk Rájuk, és köszönetet mondjunk Nekik...


Mérete 96 x 64 öltés, 4 színnel készült 32 count-os vászonra. 
A minta elérhető PDF formátumban. 

 Ha további információt szeretnél,vagy megrendelnéd a mintát, írj egy e-mailt a subrosa1@indamail.hu címemre.
For information and orders please contact me here: subrosa1@indamail.hu