2020. március 22., vasárnap

Elmaradt minták




Ismét lemaradással küzdök itt a blogon... az elmúlt hónap nagyon nehéz volt számomra, és a családom számára is.
Februárban elvesztettük az én drága testvéremet. Mindössze 53 éves volt. Váratlanul ért minket a halála, annak ellenére, hogy súlyos betegségben szenvedett, mindenkit nagyon megviseltek a történtek. Egy hétéves kisfiú maradt árván utána, akit most édesanyámmal együtt nevelünk.

A koronavírus-járvány is nehezíti az életünket, mint mindenki másét, bárhol is éljen. Én eddig is itthon dolgoztam az elmúlt 4 évben, de sok minden változott az elmúlt hét során.
Hétfőtől bezártak az iskolák, az első osztályos kis unokaöcsémmel én tanulok, barátkozunk az online oktatással. Szerencsére az első nap nehézségei után már jól haladunk. Mivel eredetileg pedagógus vagyok, gyorsan sikerült átállnunk, és működőképes napirendet kidolgoznunk. Sajnos lényegesen kevesebb időm marad most a munkámra, de ennek ellenére több új mintán is dolgozom, melyeket remélhetőleg a közeljövőben sikerül is befejezni, és megmutatni Nektek.

Vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre, maradjatok otthon, vegyétek nagyon komolyan a vírussal kapcsolatos szigorításokat! Remélem, hamarosan túlleszünk ezen a szörnyű helyzeten, és visszatérhet az életünk a normális kerékvágásba.

Most egy bejegyzésben mutatom az elmúlt hetekben elkészült mintáimat.

Mary Rose Lee Sampler minta






Love Is Kind minta








Count Your Eggs minta






Strawberry Basket minta




Agnus Dei minta








Minden minta folyamatosan elérhető az Etsy boltomban. A részleteket - méret, öltésszám, felhasznált anyagok, stb.- ott megtaláljátok.


Legyen a jelenlegi helyzethez képest kellemes a hétvégétek!
Eszter












8 megjegyzés:

  1. Őszinte részvétem az egész családnak, főleg a kisfiúnak.
    Bízzunk benne, hogy minden hamarosan jóra fordul, és megpróbáljuk újra élni az életünket.
    A mintáid szépségsek, mint mindig.

    VálaszTörlés
  2. Ó! Őszinte részvétem. Nagyon sok erőt kívánok az egész családnak. ❤

    VálaszTörlés
  3. Ezster: I am so sorry for your loss, even when someone is ill and they pass it is still hard on our hearts.
    I love your new designs, I just purchased the Count your eggs, she is so adorable.

    Stay Healthy
    Catherine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you, Catherine♥
      Can't wait to see your work :)

      Törlés
  4. I am so very sorry to read of your loss Esther.... Wishing you comfort and healing. Pretty new designs...I especially like the Mary Lee Rose sampler and Agnus Dei.... Stay safe and well...as you say, no place is immune from this tragedy. ~Robin~

    VálaszTörlés
  5. I'm so sorry for your loss...

    Your designs are very pretty!

    Take care, stay safe and well.

    VálaszTörlés